Sziasztok! Rögtön meg is hoztam a folytatást engesztelésképp. Jó olvasást kívánok ehez is!
~Cloe szemszöge ~
A csuklóm persze nem sikerült kiszabadítanom. Azok az átkozott csomók jobban ölelték körbe fehér bőröm,mint arra számítottam. A fejem hasogatott és minden porcikámon éreztem az össze nem téveszthető fájdalmat.
- Cloe te még élsz? - mozdult meg nem messze tőlem Szabi. A hangra odakaptam a fejem, ám olyan fájdalom söpört végig rajtam,hogy fejem azonnal a hideg padlóhoz nyomtam.
- Hát... - töprengtem el,hogy az igazat mondjam e vagy hazudjak - nemigazán - vallottam be végül. Semmi értelme hazudni, tekintetbe véve,hogy reményeim szerint a fiúnak semmi baja. A levegőt gyorsan kapkodta ugyan, de bíztam benne,hogy ő nem éli át ugyanazt amit én.
- Hé nehogy nekem meghalj! - kiáltotta ilyedten. Aggódása megmosolyogtatott ami a körülményeket tekintve elég szürreális.
- Nem fogok.. De most hagyj, nagyon fáj a hátam, és a fejem is sajog. -mondtam, miközben a hideghez nyomva a végtagjaim kerestem a kapcsolatot a fájdalomcsillapásra.
- O-oké, de kérlek ne menj el. -mondta továbbra is ilyedten. Nem szólaltunk meg többé. Féltettem Szabit és féltettem saját magam is. Az egésznek semmi értelme nem volt és a legrosszabb az egészben az volt, hogy semmit sem tehettem. Az autó zötykölődve megállt, és a hirten mozdulat miatt, az eddig viszonylag kényelmes padló szörnyű ellenféllé vált. Halkan felnyögtem azonban nem volt időm ezen gondolkodni, mert az autót hirtelen némi fény öntötte el és oxigén áramott be. Nagyot szippantottam a friss levegőből, mígnem két erős kéz ragadott meg. Mozgolódni kezdtem ám támadóm ezt nem különösebben díjazta így szorított rajtam egyet.
- Ha a szüleim ezt megtudják, esküszöm börtönben kötnek ki! - szólaltam meg, de a próbálkozás szánalmas volt.
- Ha nem mardsz csöndben kislány nem lesz jó vége. Titusz élve akar látni,azonban ezen gyorsan változtathatok - szólalt meg egy mély férfi hang. Azonnal éreztette velem mekkora hatalma van felettem és egy apró fenyegetéssel elérte,hogy csendben maradjak egy darabig.
- Szeretlek Baba! - hallottam Szabi erőtlen kiáltását.
- Vigyázz magadra Szabi - kiáltottam, azonban a mellettem álló pacák nem díjazta és belátta,hogy a szavak nem használnak nálam, így ökle megtalálta a gyomron. Hirtelen kiáltottam fel és szemem ellepték a könnyek. Az arcom égett és mindennél jobban vágytam valami folyadékra.
- Piritusz elég! Élve kell! - szólalt meg egy női hang, mire a férfi leoldotta a szememről a kendőt és megláttam hol is vagyunk. Bevezettek a sötét folyosón így nem volt időm megszemlélni támadóim arcát. Az épületben dohos szag uralkodott és minden második lépésemnél megbotlottam valamiben,amiket köveknek véltem. A falakról valamilyen folyadék csepegett és a sarkokban külömböző élőlények találtak búvóhelyet maguknak. Megborzongtam a hideg épület látványán, és ahogy beljebb mentünk a hideg egyre elviselhetetlenebbé vált. Szinte vacogtam, amikor kinyitották előttem egy ráccsal gondosan elzárt cellát és belöktek rajta,akárcsak egy bűnőzőt. Foggalamam sincs mit műveltem amiért ilyen bánásmóddal tüntettek ki, de ha kijutok innen az első lesz, hogy.... Aztán az igazság olyan kegyetlen pofonnal ajándékozott meg mint még soha. Az igazság szele meglepetésként ért és a súlya alatt összeroskadtam. Nem jutok ki innen. Az érzés,hogy meghalok megilyésztett és a földhöz vágott. Csoszogás zaja törte meg a cellában honoló csenedet. Valaki lassan közeledett felém,miközben attól félt,hogy valaki meglátja. Hirtelen elkezdtem reménykedni,hogy Szabi az,azonban ahogy meghallottam a női szitkozódást,minden reményem elszállt.
- Cloe? - szólítgatott,mint aki maga sem biztos,hogy ez a nevem. Feltápászkodtam és a rácsokhoz léptem. A végtagjaim továbbra is hasogattak, azonban a kommunikációt nem taszíthattam el magamtól. Sosem szerettem csendben lenni. Általában állandóan locsogtam barátaim legnagyobb örömére. Most azonban féltem megszólalni.. Tudtam,hogy minden kimondott szónak súlya van, ezért féltem kiejteni bármit is a számon.
- Itt vagyok - szólaltam meg némi hallgatás után. Hangom rekedt volt, és a vízhiány miatt fájtak a kiejtett szavak. Pátrisz valamit felém nyújtott amit készségesen elfogatam, majd a nőt kezdtem el nézni. A sötéthez már szinte hozzászokott a szemem, ezért tökéletesen ki tudtam venni kecses alakját. Haja lágyan omlott a vállaira, szemét szemüveg keretezte. Egy vastag pulcsit és feszülős nadrágot viselt túracipővel. A kezében valamit szorongatott, amit nemtudtam kivenni mi.
- Ezt a barátod küldte. Bár ő is majdnem megfagy, mert valljuk be elég hideg van és ti nem ilyen időjáráshoz vagytok öltözve, jobban félt téged mint saját magát. Egész nap Éliászt fűzi,hogy engedjen át hozzád. - Szabi hülyesége újra mosolyt csalt az arcomra.
- És van rá esély,hogy Éliász megtörik?
- Nemhiszem. Viszont ha Titusszal beszélsz ma és jó benyomást keltesz van rá esély. Ha jól tudom új rabokat hoznak nemsokára és helyhiánnyal küszködünk. Ezt nem tőlem tudod értve?
- Persze - bólintottam. - Ki az a Titusz és miért vagyunk itt? - néztem értetlenül.
- Nem mondhatok semmit kislány. Már így is többet tudsz mint kellene. - húzta el a száját,majd eltűnt a sötét folyosón
A csuklóm persze nem sikerült kiszabadítanom. Azok az átkozott csomók jobban ölelték körbe fehér bőröm,mint arra számítottam. A fejem hasogatott és minden porcikámon éreztem az össze nem téveszthető fájdalmat.
- Cloe te még élsz? - mozdult meg nem messze tőlem Szabi. A hangra odakaptam a fejem, ám olyan fájdalom söpört végig rajtam,hogy fejem azonnal a hideg padlóhoz nyomtam.
- Hát... - töprengtem el,hogy az igazat mondjam e vagy hazudjak - nemigazán - vallottam be végül. Semmi értelme hazudni, tekintetbe véve,hogy reményeim szerint a fiúnak semmi baja. A levegőt gyorsan kapkodta ugyan, de bíztam benne,hogy ő nem éli át ugyanazt amit én.
- Hé nehogy nekem meghalj! - kiáltotta ilyedten. Aggódása megmosolyogtatott ami a körülményeket tekintve elég szürreális.
- Nem fogok.. De most hagyj, nagyon fáj a hátam, és a fejem is sajog. -mondtam, miközben a hideghez nyomva a végtagjaim kerestem a kapcsolatot a fájdalomcsillapásra.
- O-oké, de kérlek ne menj el. -mondta továbbra is ilyedten. Nem szólaltunk meg többé. Féltettem Szabit és féltettem saját magam is. Az egésznek semmi értelme nem volt és a legrosszabb az egészben az volt, hogy semmit sem tehettem. Az autó zötykölődve megállt, és a hirten mozdulat miatt, az eddig viszonylag kényelmes padló szörnyű ellenféllé vált. Halkan felnyögtem azonban nem volt időm ezen gondolkodni, mert az autót hirtelen némi fény öntötte el és oxigén áramott be. Nagyot szippantottam a friss levegőből, mígnem két erős kéz ragadott meg. Mozgolódni kezdtem ám támadóm ezt nem különösebben díjazta így szorított rajtam egyet.
- Ha a szüleim ezt megtudják, esküszöm börtönben kötnek ki! - szólaltam meg, de a próbálkozás szánalmas volt.
- Ha nem mardsz csöndben kislány nem lesz jó vége. Titusz élve akar látni,azonban ezen gyorsan változtathatok - szólalt meg egy mély férfi hang. Azonnal éreztette velem mekkora hatalma van felettem és egy apró fenyegetéssel elérte,hogy csendben maradjak egy darabig.
- Szeretlek Baba! - hallottam Szabi erőtlen kiáltását.
- Vigyázz magadra Szabi - kiáltottam, azonban a mellettem álló pacák nem díjazta és belátta,hogy a szavak nem használnak nálam, így ökle megtalálta a gyomron. Hirtelen kiáltottam fel és szemem ellepték a könnyek. Az arcom égett és mindennél jobban vágytam valami folyadékra.
- Piritusz elég! Élve kell! - szólalt meg egy női hang, mire a férfi leoldotta a szememről a kendőt és megláttam hol is vagyunk. Bevezettek a sötét folyosón így nem volt időm megszemlélni támadóim arcát. Az épületben dohos szag uralkodott és minden második lépésemnél megbotlottam valamiben,amiket köveknek véltem. A falakról valamilyen folyadék csepegett és a sarkokban külömböző élőlények találtak búvóhelyet maguknak. Megborzongtam a hideg épület látványán, és ahogy beljebb mentünk a hideg egyre elviselhetetlenebbé vált. Szinte vacogtam, amikor kinyitották előttem egy ráccsal gondosan elzárt cellát és belöktek rajta,akárcsak egy bűnőzőt. Foggalamam sincs mit műveltem amiért ilyen bánásmóddal tüntettek ki, de ha kijutok innen az első lesz, hogy.... Aztán az igazság olyan kegyetlen pofonnal ajándékozott meg mint még soha. Az igazság szele meglepetésként ért és a súlya alatt összeroskadtam. Nem jutok ki innen. Az érzés,hogy meghalok megilyésztett és a földhöz vágott. Csoszogás zaja törte meg a cellában honoló csenedet. Valaki lassan közeledett felém,miközben attól félt,hogy valaki meglátja. Hirtelen elkezdtem reménykedni,hogy Szabi az,azonban ahogy meghallottam a női szitkozódást,minden reményem elszállt.
- Cloe? - szólítgatott,mint aki maga sem biztos,hogy ez a nevem. Feltápászkodtam és a rácsokhoz léptem. A végtagjaim továbbra is hasogattak, azonban a kommunikációt nem taszíthattam el magamtól. Sosem szerettem csendben lenni. Általában állandóan locsogtam barátaim legnagyobb örömére. Most azonban féltem megszólalni.. Tudtam,hogy minden kimondott szónak súlya van, ezért féltem kiejteni bármit is a számon.
- Itt vagyok - szólaltam meg némi hallgatás után. Hangom rekedt volt, és a vízhiány miatt fájtak a kiejtett szavak. Pátrisz valamit felém nyújtott amit készségesen elfogatam, majd a nőt kezdtem el nézni. A sötéthez már szinte hozzászokott a szemem, ezért tökéletesen ki tudtam venni kecses alakját. Haja lágyan omlott a vállaira, szemét szemüveg keretezte. Egy vastag pulcsit és feszülős nadrágot viselt túracipővel. A kezében valamit szorongatott, amit nemtudtam kivenni mi.
- Ezt a barátod küldte. Bár ő is majdnem megfagy, mert valljuk be elég hideg van és ti nem ilyen időjáráshoz vagytok öltözve, jobban félt téged mint saját magát. Egész nap Éliászt fűzi,hogy engedjen át hozzád. - Szabi hülyesége újra mosolyt csalt az arcomra.
- És van rá esély,hogy Éliász megtörik?
- Nemhiszem. Viszont ha Titusszal beszélsz ma és jó benyomást keltesz van rá esély. Ha jól tudom új rabokat hoznak nemsokára és helyhiánnyal küszködünk. Ezt nem tőlem tudod értve?
- Persze - bólintottam. - Ki az a Titusz és miért vagyunk itt? - néztem értetlenül.
- Nem mondhatok semmit kislány. Már így is többet tudsz mint kellene. - húzta el a száját,majd eltűnt a sötét folyosón
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése