6. fejezet

Sziasztok! Most én hozom a részt, ugyanis én írom Szabi szemszögét, csak eddig nem volt sok időm feltölteni az írásomat, ezért Roseway-re bíztam. De most betegség miatt nekem is támadt, tömérdek időm, na de nem húzom az agyatok, itt a rész. :)

~Szabi szemszöge~

- Ez most komoly? Vásárolni? – nevettem, mert egyszerűen hihetetlen, hogy vásárolunk. A nevetőrohamom elmúlt, ezért megöleltem Cloe-t. Szorosan magamhoz húztam, és beszívtam illatát.

- Hiányoztál…. - szólalt meg, én csak belepusziltam a hajába, és melegség áramlott át most, vagyis végre a testemen. Igaz, eszméletlenül fáztam, de ő fontosabb. Pátrisz megragadta Cloe karját, és húzta maga után a boltba, a pocakos pedig rajtam rántott egyet, amitől vagy egy métert repültem, de semmi gond. Beléptünk az áruházba, és a szemem úgymond káprázott, mert amennyi csicsa, és flitter, meg ilyen fajta csillám, olyan fajta csillám volt minden ruhán. Cloe és Pátrisz elindultak a női osztály felé, én meg a pocakos, pedig a férfi felé.

- Amúgy a nevem Piritusz. - nyújtotta felém bazinagy kezét, a pockos.
- Öhm... - nem elég egy Pátrisz nevű csaj, még egy Piritusz nevű pasas is kell, ezek mégis honnan jöttek? Megráztam a kezét, mivel ő tudja a nevem, vagyis gondolom, hisz elrabolt, és az valószínűleg névhez is kötött; avagy csak úgy elrabolnak embereket, random....
- Na, vennünk kell neked egy öltönyt, egy nadrágot, egy kabátot, egy alsót, és egy pólót. - nézett bele egy papírosba, amely gondolom a bevásárlólista volt. Ő elindult az öltönyök, és vasalt nadrágok felé, ami nem igazán az én stílusom, de hát ez van. Elvette a méretem, amin meglepődtem, ez honnan tudja, hogy én milyen méretű ruhákat hordok? Lehet magához hasonlított, és ezért rájött, hogy nekem nem XXL-es ruha kell, hanem L-es.
- Próbáld fel. - dobta hozzám a ruhadarabokat, én bementem a tőlünk pár méterre lévő fülkébe, majd felvettem, és tökéletes volt rám. Aztán kimentem, és láttam, hogy újabb ruhákkal nyargal felém, azokat is a kezembe nyomta, és ugyanaz a sors várt rájuk. Majd kimentem, és a pénztárhoz baktattunk. Cloe már ott állt, kezében piros csipkés trikóval, ami mit ne mondjak alig takarhatott valamit. Emellett pólók, nadrágok, zoknik, és egyéb ruhák is honoltak alkarjára terítve. Cloe lesütött szemmel állt, és arca rezzenéstelen volt, amíg Pátrisz és Pritusz azon kezdtek el vitatkozni, hogy ki az okosabb, én közelebb léptem Cloehoz.
- Ez meg mi? - vettem el a trikót, és kérdően néztem rá.
- Nem tudom, Pátrisz vette le a helyéről. - nézett a szemembe, én visszaraktam kezébe.
- Biztos nekem kedveznek. - nevettem fel halkan, de sajnos a jelek szerint nem volt elég halk, ugyanis kedves kis "barátaink" felénkfordultak, és a pocak rántott rajtam egyet, ami által előrerepültem egy-két centimétert. A pasas, kirángatott a boltból, és bedobott a kocsi hátuljába, és akkorát puffantam, hogy szerintem kint is lehetett hallani. Csak feküdtem a sötétben, és vártam, hogy Pátrisz meghozza Cloet. Átölelni akartam, semmi mást, csak karjaim között tudni, és hátán pihentetni kezem, de tudtam, hogy ez még sokára lesz. Fel szerettem volna tápászkodni, de egy halk nyögést adtam ki, mivel belenyúltam valami igen szúrósba, elkezdtem hirtelen émelyegni, hátrapuffantam, és ennyi, semmi más nincs, remegtem, szívem jobban kalapált, nem tudtam mi van velem...

5.fejezet

       ~ Cloe szemszöge ~
Miután Pátrisz magamra hagyott újra csend telepedett a cellára. A csöppnyi ablakon sötétség szűrődött át, miközben az eső halkan kopogott a párkányon. Szuper végre valami ami megszakítja a csendet. Egy idő után azonban rájöttem mennyire idegestő ez a monoton ritmus és fel-alá kezdtem járkálni. Szabi pucsiján már szinte alig érződött az almás - fahéjas illat, és a megszokott nyugodság sem lengett körbe. A fiú körül jártak a gondolataim mióta csak idekerültem. Úgy éreztem magam, mint egy vadállat akit bezártak, csakhogy mutogatni tudják az emberiség számára. Az őröknek nevetzett furcsa kinézetű férfiak állandóan körülöttem legyeskedtek, és minden mozdulatom alposan megszemlélték. A földön az üveggel szórakoztam amiben Pátrisz némi vizet hozott nekem korábban, miközben gondolataimban újra Debrecenben jártam. Szabi mellettem ült és Nicoval beszélgetett. Vivivel képeket lőttünk a facebook számára és minden felhőtlenül boldog volt. Aztán ahogy az égbolton átvették az irányítást a sötét fellegek úgy váltott irányt az én életem is. És nem a jó irányba. A gondolatba is belesajdult a fejem, mi lehet most a francia sráccal és legjobb barátnőmmel. Biztosan értesítették a szüleim és a rendőrséget is, és nemsokára kijutok innen. Minden visszatér a normális kerékvágásba és boldogan fejezem be az utolsó évem. Viszont mi van ha ez nem így történik? Gyakran előfordult már, hogy Szabival kissé későn és nemteljesen józanul értünk haza egy jól sikeredett éjszaka után. Ilyenkor rendszerint Vivi hamarabb hazajön, mert nem szeretné látni, ahogy a barátai leisszák maguk a sága földig és hihetetlen mértékben szeretnek mindenkit aki a közelében köt ki. Mi van ha most is ez történik? Túl sok a meg nem válaszolt kérdés a fejemben és ezt már nem bírom sokáig. Hallottam már emberekről akik a magány miatt megőrültek. Vajon velem is ez történik majd? Ha esetleg valamilyen csoda folytán kijutok innen akkor az elmegyógyintézetben élők táborát erősítem majd? Egy újjabb meg nem válaszolt kérdés. Elmélkedésemből egy goromba hang rángatott vissza.
- Álljon fel! - felnéztem az előttem álló pocakos alakra, és egy halk sóhaj hagyta el a szám. Szuper. Engedelmeskedtem és hamarosan 3 őr védelmében baktattam a sötét folyosón. Tudtam ha ellenállnék csak újra bántanának és már így is alig állok meg a lábamon. Mikor kiértünk az épületből újra sötétség borult ránk. Olyan éjfél körül járhatott az idő. A hideg széltől összébb húztam magamon a kölcsön kapott pulcsit és a fekete autó felé mentem. - Szállj be - parancsolt rám újra. Hangja olyan jeges volt, akárcsak a hideg szél. Újra engedelmeskedtem és immáron megúsztam egy szorító karral a kezeim  körül. Felszisszentem amikor támadóm elengedett és hatalmasat taszított rajtam, mielőtt becsapta az ajtót.
Hatalmasat kiáltottam amikor valami az oldalamba állt. Egy cirfra káromkodás után elkezdtem tapogatózni a sötétben, miközben két ismerős kéz magához vont.
- Szabi - motyogtam, miközben folyamatosan könnycseppek folytak le az arcomon. Szorosabban bújtam a fiúhoz, akinek teste jéghideg volt. Hitetlenül felnevettem és visszaemlékeztem Pátrisz szavaira. Szabi tényleg féltett annyira, hogy inkább fagyott meg ő, mintsem velem bármi is történjen. Kibújtam az obeyes pulcsiból és a fejére dobtam.
- Nemkell Baba. Nem fázok.
- Rettenetesen hazudsz - nevettem fel.
- Szállj ki - tárta szélesre az ajtót a már jól ismert pocakos pasas. Engedelmesen felálltám és Szabira pillantottam aki a sarokban a pulcsijába temetett arccal ült.
- Ő is jöhet?
- Felőlem - legyintett hanyagul. Felrángattam a fiút a földről, majd kiléptem a friss levegőre. A zara előtt álltunk meg. Megőrültem az ismerős épület láttán, majd Pátriszra pillantottam.
- Mit keresünk itt? Csak nem vásárolni álltunk meg?  - csillant fel azonnal a szemem.
- De - felelte mosolyogva,majd amikor meglátta felettesét,azonnal eltűnt a kedves a kedves arc.

4.fejezet

Sziasztok! Rögtön meg is hoztam a folytatást engesztelésképp. Jó olvasást kívánok ehez is!

~Cloe szemszöge ~
A csuklóm persze nem sikerült kiszabadítanom. Azok az átkozott csomók jobban ölelték körbe fehér bőröm,mint arra számítottam. A fejem hasogatott és minden porcikámon éreztem az össze nem téveszthető fájdalmat.
- Cloe te még élsz? - mozdult meg nem messze tőlem Szabi. A hangra odakaptam a fejem, ám olyan fájdalom söpört végig rajtam,hogy fejem azonnal a hideg padlóhoz nyomtam.
- Hát... - töprengtem el,hogy az igazat mondjam e vagy hazudjak - nemigazán - vallottam be végül. Semmi értelme hazudni, tekintetbe véve,hogy reményeim szerint a fiúnak semmi baja. A levegőt gyorsan kapkodta ugyan, de bíztam  benne,hogy ő nem éli át ugyanazt amit én.
- Hé nehogy nekem meghalj! - kiáltotta ilyedten. Aggódása megmosolyogtatott ami a körülményeket tekintve elég szürreális.
- Nem fogok.. De most hagyj, nagyon fáj a hátam, és a fejem is sajog. -mondtam, miközben a hideghez nyomva a végtagjaim kerestem a kapcsolatot a fájdalomcsillapásra.
- O-oké, de kérlek ne menj el. -mondta továbbra is ilyedten. Nem szólaltunk meg többé. Féltettem Szabit és féltettem saját magam is. Az egésznek semmi értelme nem volt és a legrosszabb az egészben az volt, hogy semmit sem tehettem. Az autó zötykölődve megállt, és a hirten mozdulat miatt, az eddig viszonylag kényelmes padló szörnyű ellenféllé vált. Halkan felnyögtem azonban nem volt időm ezen gondolkodni, mert az autót hirtelen némi fény öntötte el és oxigén áramott be. Nagyot szippantottam a friss levegőből, mígnem két erős kéz ragadott meg. Mozgolódni kezdtem ám támadóm ezt nem különösebben díjazta így szorított rajtam egyet.
- Ha a szüleim ezt megtudják, esküszöm börtönben kötnek ki! - szólaltam meg, de a próbálkozás szánalmas volt.
- Ha nem mardsz csöndben kislány nem lesz jó vége. Titusz élve akar látni,azonban ezen gyorsan változtathatok - szólalt meg egy mély férfi hang. Azonnal éreztette velem mekkora hatalma van felettem és egy apró fenyegetéssel elérte,hogy csendben maradjak egy darabig.
- Szeretlek Baba! - hallottam Szabi erőtlen kiáltását.
- Vigyázz magadra Szabi - kiáltottam, azonban a mellettem álló pacák nem díjazta és belátta,hogy a szavak nem használnak nálam, így ökle megtalálta a gyomron. Hirtelen kiáltottam fel és szemem ellepték a könnyek. Az arcom égett és mindennél jobban vágytam valami folyadékra.
- Piritusz elég! Élve kell! - szólalt meg egy női hang, mire a férfi leoldotta a szememről a kendőt és megláttam hol is vagyunk. Bevezettek a sötét folyosón így nem volt időm megszemlélni támadóim arcát. Az épületben dohos szag uralkodott és minden második lépésemnél megbotlottam valamiben,amiket köveknek véltem. A falakról valamilyen folyadék csepegett és a sarkokban külömböző élőlények találtak búvóhelyet maguknak. Megborzongtam a hideg épület látványán, és ahogy beljebb mentünk a hideg egyre elviselhetetlenebbé vált. Szinte vacogtam, amikor kinyitották előttem egy ráccsal gondosan elzárt cellát és belöktek rajta,akárcsak egy bűnőzőt. Foggalamam sincs mit műveltem amiért ilyen bánásmóddal tüntettek ki, de ha kijutok innen az első lesz, hogy.... Aztán az igazság olyan kegyetlen pofonnal ajándékozott meg mint még soha. Az igazság szele meglepetésként ért és a súlya alatt összeroskadtam. Nem jutok ki innen. Az érzés,hogy meghalok megilyésztett és a földhöz vágott. Csoszogás zaja törte meg a cellában honoló csenedet. Valaki lassan közeledett felém,miközben attól félt,hogy valaki meglátja. Hirtelen elkezdtem reménykedni,hogy Szabi az,azonban ahogy meghallottam a női szitkozódást,minden reményem elszállt.
- Cloe? - szólítgatott,mint aki maga sem biztos,hogy ez a nevem. Feltápászkodtam és a rácsokhoz léptem. A végtagjaim továbbra is hasogattak, azonban a kommunikációt nem taszíthattam el magamtól. Sosem szerettem csendben lenni. Általában állandóan locsogtam barátaim legnagyobb örömére. Most azonban féltem megszólalni.. Tudtam,hogy minden kimondott szónak súlya van, ezért féltem kiejteni bármit is a számon.
- Itt vagyok - szólaltam meg némi hallgatás után. Hangom rekedt volt, és a vízhiány miatt fájtak a kiejtett szavak. Pátrisz valamit felém nyújtott amit készségesen elfogatam, majd a nőt kezdtem el nézni. A sötéthez már szinte hozzászokott a szemem, ezért tökéletesen ki tudtam venni kecses alakját. Haja lágyan omlott a vállaira, szemét szemüveg keretezte. Egy vastag pulcsit és feszülős nadrágot viselt túracipővel. A kezében valamit szorongatott, amit nemtudtam kivenni mi.
- Ezt a barátod küldte. Bár ő is majdnem megfagy, mert valljuk be elég hideg van és ti nem ilyen időjáráshoz vagytok öltözve, jobban félt téged mint saját magát. Egész nap Éliászt fűzi,hogy engedjen át hozzád. - Szabi hülyesége újra mosolyt csalt az arcomra.
- És van rá esély,hogy Éliász megtörik?
- Nemhiszem. Viszont ha Titusszal beszélsz ma és jó benyomást keltesz van rá esély. Ha jól tudom új rabokat hoznak nemsokára és helyhiánnyal küszködünk. Ezt nem tőlem tudod értve?
- Persze - bólintottam. - Ki az a Titusz és miért vagyunk itt? - néztem értetlenül.
- Nem mondhatok semmit kislány. Már így is többet tudsz mint kellene. - húzta el a száját,majd eltűnt a sötét folyosón

4.fejezet

Sziasztok! Sajnálom, hogy ilyen későn jelentkezem csak a folytatással, de egyszerűen annyira el voltam havazva, hogy nem volt időm kirakni nektek a folytatást. Ma azonban rögtön két résszel is érkeztem amihez jó olvasást kívánok!

*Szabi szemszöge*
Csak feküdtem, testem biztosan hideg volt, még a kockáim is... Úgy éreztem magam, mint egy élőhalott, de reménykedtem benne, hogy Cloe jól van... Olyan sötét volt, minden csendes, csak Cloe szuszogása zavarta meg a már-már ténylegesen költői csendet.
- Cloe, te még élsz? -fordultam oda hozzá, mely eléggé gyötrő fájdalommal járt, de érte megéri.
- Hát... Nem igazán.. -nyögte ki, majd csendben volt. Ez eszméletlen rémisztő volt, mert ő egy lepcses szájú fruska, akinek aztán tényleg be nem áll a szája.
- Hé, nehogy nekem meghalj! -ordítottam ijedtemben.
- Nem fogok.. De most hagyj, nagyon fáj a hátam, és a fejem is sajog. -mondta, majd ismét kussban volt.
- O-oké, de kérlek ne menj el. -mondtam, majd lehunytam a szemem. Ezt sosem képzeltem el, mármint, hogy tehetetlenül fekszek egy kocsi hátuljában, elrabolva. Hát ez aztán nem leányálom, az is biztos.. Félek, hogy meghalok... De legalább Cloe él, és ez felvidít. Bárcsak láthatnám, de szemem le van kötve, egy bársonyosan puha anyaggal, mely, ha jól láttam kékes-feketés színű; bár az utcán sötét volt, a lámpák fénye nem volt túl erős. Miközben ezen elmélkedtem gondolom megérkeztünk ideiglenes „szállásunkra” , ezt abból az okból kifolyólag gondolom, hogy egy puffanást hallottam, és kis fény szűrődött át szemfedőmön, amely eddig nem volt a beltérben.
Kissé megrémített a hang, amelyet hallottam, de ha mondjuk egy sztriptízbárba vezet ez a rabdósdi, szerintem túlélem.

- Akkor vigyék oda. -szólalt meg egy férfi hang, majd levették rólam a szemfedőt, és így láthattam Cloet. Ezt követően valaki hátulról meglökött, és így lendületemben, kipördültem az autóból.
- Szeretlek Baba. -mondtam szinte könnyes szemmel Cloenak, de reakcióját már nem láthattam, mert engem jobbra, míg őt balra vezették. Egy sötét folyosón vittek, a cellámhoz, amely mályva színű fala, valamilyen szinten melegséget éreztetett a rabbal, vagy kivel. Sajnos, ez a valaki én voltam, a rab.. Belöktek a cellába, becsukták kulccsal az ajtót, és egyedül hagytak, a gondolataimmal, melyek most nem a nőkön, a pián, vagy éppen a nemi érintkezésen forogtak, hanem egy számomra fontos lányon, Cloen. Halk csoszogások nesze zavarta meg néha a cellára telepedő csendet. Egy ideig csendben tűrtem a számomra idegesítő zajt, majd az ajtóhoz lépve mérgesen ráütöttem egyet.
- Baj van haver? - nézett rám egy középmagas pocakos ürge.
- Szerinted? - néztem rá dühösen.
- Nyugodj már le. Úgysem tehetsz semmit. Legalább ne rongáld meg azt a keveset ami van. - oltott le egy pillanat alatt, én pedig cserébe újra belerúgtam az ajtóba. Már csak a dac kedvéért is. A válasz egy kissé sem kedves formában érkezett. Keze nagyot csattant arcomon, miközben egy jól bemért rúgással a sípcsontom közepét találta meg. Fáradtan rogytam a földre miközben folyamatosan káromkodtam. Remélem ez az ember nem találta meg még Cloet. Ha én egy apró dühkitörésért ekkorát kaptam...  Tehetetlenül ültem a földön és egy palack vizet rugdostam amit nemsokkal ezelőtt egy nő hozott nekem.
- Ezt vigye el Cloenak. - nyomtam a kezébe a pulcsim.
- Neked is szükséged lesz rá. - rázta meg a fejét.

3.fejzet

Sziasztok! 
Meghoztam a 3.fejezetet ami egyben egy fordulópont a történet szempontjából. Innentől 2 szemszögből élhetitek át hőseink életét. A következő rész pénteken kerül majd ki Szabi szemszögéből. Addig is jó olvasást, és kellemes délutánt kívánok!

                                           ~Cloe szemszöge~

Sosem mondhattam szerencsésnek magam, na de az,hogy Debrecenben csak azután kezdett el szakadni az eső, hogy megvettem a jégkásám elviselhetetlen. Szabi elkezdett hisztizni,hogy neki nem kell a hideg folyadék, helyette egy forró csokira vágyik. Természetesen pénz hiányában nekem adta elő, legkedvesebb arcát, és kisfiús pimaszsággal tekintett rám.
- Ha ma hazaérünk főzök neked - bizonygatta, és szemében boldogság tükröződött. Ki tudott volna ellenálni neki? Természetesen senki. Végül a cukrászdában ülve a város fényeit nézegettem. Az esővel együtt a jókedvem is elszállt és a puha ágyba kívánkoztam a hosszú út helyett. Persze ez semmin sem változtatott. Mrs. Parker rekedten próbálta összeszedni az osztályunk, ám a megbeszélt időpontban csupán mi álldogáltunk ott. Újra elkezdődött a telefonmizéria és néhány percen belül mindannyian a meleg buszon ültünk.
- Gyerekek  ugyan nemtudom miért nem voltatok hajlandóak szépen összegyűlni a megbeszéltek szerint azért én úgy gondolom ezzel tartozom nektek. - mozgolódás hallatszott mindenfelől és mindenki a tanárnőt pásztázta. Kissé elvörösödött ugyan, de folytatta a mondandóját - Az a négy év amit együtt tölthetem veletek meglehetősen göröngyös volt - ezen persze mindenki felnevett.  Az osztályunk nem sorolhatta  magát a jó tanuló diákok közé. Leginkább balhés osztály voltunk, bár ha végigtekintek azon a csekély 12 főn nem lepődök meg. - Azonban - emelte meg a hangját,hogy mindneki rá figyeljen újra. - Nálatok jobb osztályt nem is kívánhattam volna magamnak. Nem szeretnék egyenként végigmenni az éveken, azonban egy osztálykirándulás megmaradt bennem. Egészen kicsik voltatok még - nah ezen a ponton vált érdekessé számomra a szinte kihalt autópálya. Itt - ott ugyan egy családi autó fellelhető volt, de az esős őszi időben senki sem vállalkozott hosszú útra. Valamikor a kicsiként olyan aranyosak voltatok és a szokásos, hogy megnőttetek sztori közt Szabi vállán elaludtam. Amikor megpillantottam a kivilágított országházat, tudtam, hogy hazaérkeztünk, ám nem akartam véget vetni ennek a napnak. Aznap minde olyan tökéletesnek tűnt. Egy új lakótárs, a barátaim, és valahogy a jégkása is jobban esett Szabi halk nevetése mellett. Ha tudtam volna mi történik alig pár óra leforgása alatt, sírva rohanok a párnákból építettett bunkerembe akárcsak egy 5 éves kislány, amikor megtudja, hogy a szülei elválnak. Bármit megtettem volna azért, hogy anya karjai között lehessek és beszélgethessek vele. Apa favicceit hallgatva úgy nevessek,mintha valóban vicceset mondott volna,nehogy megbántsam hiú oldalát. Az a kissé sem meghitt szeretet is jobb lett volna. A buszról leszállva megcsapott a hideg fuvallat, amitől ösztönösen összébb húztam magamon a kabátom. Az albérlet felé menet egyikünk sem szólt egy szót sem. A sarki kisbolt előtt megállva szemügyre vettem a többieket akik állmosan várták a döntésem.
- Menjetek haza - nyomtam Vivi kezébe a kulcsom.- Szabi cuccait pakoljátok át hozzám, hogy Nico elférjen. Mi meg csak megleszünk valahogy - pillantottam Szabira. Hucut mosoly csillogott a szája sarkában. - Én pedig kiköltözöm a kanapéra.
- Hé nem hagyom,hogy kiköltözz a szobádból.
- Márpedig az lesz. Most pedig menjetek.- mosolyogtam rájuk,majd Niconak is lefordítottam miről is beszéltünk. Vivi kissé furcsán ugyan, de beszélgetésbe elegyedett Nicoval, Szabit pedig otthagyták a nyakamon. - Nem mész velük?
- Nem - felelte lazán, majd kitárta előttem az éjjel-nappali ajtaját. Belépve a fülledt meleg levegőtöl majdnem megfulladtam ugyan, de végül sikeresen beszereztem néhány csokiszeletet. Esti bűnözés nah.
A kihalt utcán csendesen lépkedtünk az albérlet felé. Hirtelen azonban minden megváltozott. Szabi teste esetlenül hullott a földre a hirtelen rámért ütéstől. Akkorát kiáltottam,mint még életemben soha, ám ez nem tűnt hatásosnak támadómmal szemben. Kezét a számra tapasztotta, szememre fekete anyagot csúsztatott. Kezemet hátaim mögé kötötte és egy hirtelen mozdulattal bedobott az autóba. Felnyögtem,amit megéreztem, hogy belémáll valami. Azonnal arrébb gördültem,ám akkor egy újjabb nyögés tört elő, azonban nem az én torkomból.
- Szabi jól vagy? - fordultam a hang irányába. Erre csak egy nyögéssel felelt, amiből nagyon rosszra következtettem. Ebben a helyzetben még a hülye poénjai sem segítenének, de rettenetesen hiányzottak a megnyugtató szavai. Az, hogy nem beszélt, annyira megrémísztett, hogy könnyek lepték el az arcom. Ha ő most meghalt akkor...nem nem halhatott meg. Nem veszíthetem el az egyetlen embert akinek számítottam. Hirtelen ötlettől vezérelve, elkezdtem rángatni a csuklóm.

 ☆Folytatás következik!

2.fejezet

Sziasztok!
Egy apró húsvéti ajándékkal szeretnénk kedveskedni nektek. Remélem mindenkinek jól telik majd ez a pár nap ami még a szünetből van. Köszönjük a sok pozitív visszajelzést a történettel kapcsolatban! Vigyázatok magatokra és továbbra is olvassatok minket!

                                        ~ Cloe szemszöge ~

Szeréncsénkre egy lány baktatott ki, és egy kis Szabis bájjal azonnal kiszedtük belőle,hol találhatjuk a francia barátunk.
- Szabi te érted a franciát? - érdeklődtem,mert bár eddig el voltunk fogalalva azzal,hogyan néz ki arra egyikünk sem gondolt, hogyan értjük meg majd egymást. Bár mindketten folyékonyan beszélünk angolul ez egy franciával szemben nem biztos,hogy előny.
- Hátha megérti a magyart - gondolkozott el - ha nem akkor elmutogatom neki mit is akarok tőle - dobta be az ötletet. Kár,hogy Szabinál egy 5 éves kiskölyök is jobban mutogat,de ezt nem tettem szóvá. Végül a 4.emeleten kénytelenek voltunk megállni. Miért nem tettek ebbe a házba liftet?? Illedelmesen bekopgtam az ajtón,amit egy kislány nyitott ki.
- Anyaaa valaki jött - kiáltotta el magát, és nemsokkal később egy 30-as évei elején járó hölgy lépett mellé.
-Gondolom Nikohoz jöttetek - mosolyodott el kedvesem,majd valamit bekiabált valószínűleg franciául. A szobából előszőr a srác lépett ki. Ébenfekete haján megcsillant a napfény szemei pedig elég dühösen villogtak. Valamit magyarázott, de semmit sem értettünk mondandójából. Hát.. Nehéz lesz így együtt lakni. Végül hatalmas csörömpölésre kaptam fel a fejem. Niko a böröndjeit rángatva akart kiférni a vékonyka kis ajtón,ami valljuk be lehetetlen, ezért ahogy a böröndök kiszabadultak a srác hasraesett. Az előtte  heverő szilánkokból ítélve valami törékeny is a földhöz csapódott az esés következtében. Szegény Niko esetlenül próbálta összekapkodni a kishullott cuccait, miközben annyira zavarban volt,hogy remegett a keze. Felkaptam pár előttem lévő cuccát és a bőröndbe helyeztem. Niko hálásan elmosolyodott,majd a kislányra tekintett. Gyors puszit nyomott az arcára, majd a nőt is megpuszilta,miközben továbbra is franciául beszélt.
- Bocsánat, hogy így megzavarom a búcsúzkodást, de tud magyarul vagy esetleg angolul a srác? - nézett értetlenül Szabi akit feltehetőleg zavart,hogy nemérti miről szól a társalgás.
- Jajj, sajnálom a nagy kapkodásba elfeledkeztem. Nagy Evelin - nyújtott kezet,mire mindketten megráztuk és bemutatkoztunk. - Nos Niko pár magyar szót már megért,amit Panna tanított neki, de leginkább francia és angol szavakat használ. Értitek valamelyik nyelvet?
- Folyékonyan beszélünk angolul, a franciával pedig valahogy elboldogulunk. - bólintottam majd hátráltam egy lépést,jelzve, hogy itt az ideje a távozásnak. Niko kedvesen intett egyet, majd immáron a bőröndöket egyesével kicipelve az ajtón elindultunk megkeresni a többieket. Gyorsan küldtem egy üzenetet Vivinek,hogy nemsokára ottvagyunk egy cuki franciával amire természetesen csak egy röhögős smilet küldött vissza.
- Segíts már szegénynek! - parancsoltam rá Szabira,aki elhúzta a száját,majd elvette a kissebbik bőröndöt és látványosan szenvedni kezdett.
Örülök,hogy meet - szólalt meg némi hallgatás után. ( meet - találkozni)
- Mi is - mosolyodtam el majd a másik srácra pillanatottam. Játszotta a macsót, hogy ő márpedig milyen nagy és menő, de nem sokáig bírta. Végül elnevette magát és beszélgetésbe elegyedett újdonsült barátunkkal. A főtérre érve hamar megpillantottuk unott társaságunk. Martin éppen a szökőkút vizében parádézott, Petiék újjabb szeretetnyílvánulást mutattak be, Vivi pedig valami színes italt kortyolgatott ami feltehetőleg jégkása volt, ezért azonnal letámadtam hol vette.
- A sarki boltban adták - tette fel a kezét védekezően,nekem pedig be kellett látnom,hogy oda már nem érek vissza így kénytelen leszek túlélni a felmelegedett fantával.
- Egy kis szabadidőt kap mindenki. Szabi, Vivi, Cloe és Niko kérlek gyertek ide! - kelletlenül kullogtam újra a tanárnő elé aki egy elégedett mosollyal nyugtázta,hogy összeszedtük a cserediákot és éppségben vissza is hoztuk. - Köszönöm, hogy befogadjátok - pillantott végig hármasunkon majd a fiúra pillantott és egy hosszú francia szöveget darált le neki. Niko engedelmesen halgatta, de szerintem már a felénél nem figyelt túlzottan,mert sokkal érdekesebbnek tartotta a várost szemlélni. Néha bólintott, mutatva mennyire figyel.
- Baba nem veszünk jégkását?
- Dehogyisnem! Hol találtál?
- A sarki kisboltba? - húzott az említett helyiség felé. Természetesen a boltban kiderült,hogy Szabinál nincs pénz, így az ő adagját is én álltam.
- Sokkal jössz nekem! - fenyegettem meg nevetve.
- Elég neked az,hogy ittvagyok és adósságom rögtön semmibe vész - mosolyodott el huncutul egészen addig míg bele nem bokszoltam a vállába.
- Egoista vagy. Igaza van Vivinek. Ki kell tennünk téged az albérletből. Nikonak így legalább lesz helye.
- Esküszöm egy hétig én mosogatok és főzök sőt még mosok is!
- Ezekkel a feltételekkel talán maradhatsz - töprengtem el. Persze hülye lennék ha elhinném, hogy Szabi ebből bármit is megcsinál, és őszintén szólva ezért néha hálás vagyok. Egyszer mertem rábízni a mosást és akkor is a fehér felsőmből rózsaszín lett. Csak azért hagytam,hogy Szabi továbbra is az albérletben maradjon mert be kellett vallanom,hogy a felső rózsaszínben jobban mutatott rajtam. A mosogatással sem jártunk sokkal jobban, mert egészen egyszerűen mivel nem találta a mogogatószert simán vízzel mosott fel,ami persze semmit sem ért. Főzni mondjuk még nem láttam a fiút, és ezek után nem vagyok biztos benne,hogy jó vége lesz a történtnek.

☆Folytatás következik:

Aznap minde olyan tökéletesnek tűnt. Egy új lakótárs, a barátaim, és valahogy a jégkása is jobban esett Szabi halk nevetése mellett. Ha tudtam volna mi történik alig pár óra leforgása alatt, sírva rohanok a párnákból építettett bunkerembe akárcsak egy 5 éves kislány, amikor megtudja, hogy a szülei elválnak. Bármit megtettem volna azért, hogy anya karjai között lehessek és beszélgethessek vele. Apa favicceit hallgatva úgy nevessek,mintha valóban vicceset mondott volna,nehogy megbántsam hiú oldalát.

1.fejezet

Sziasztok! 

Nemhittem, hogy egy új blogba fogok majd, de amint látjátok újra ittvagyok, viszont nem egyedül. Társírom Tifani segítségével fogtam neki ennek a történetnek. Kissé más,mint amit megszoktatok tőlem, de remélem így is tetszeni fog! Mindkettőnk nevében Kellemes Húsvéti Ünnepeket szeretnék kívánni! Élvezzétek ki azt a pár napot ami még a szünetből van, és olvassatok minket! 

                                          ~Cloe szemszöge~

- Gyere már ki - dörömbölök a fürdőszoba ajtaján hasztalan. Szabi kora reggel beszabadult és most bármennyire is szeretnék nem törthetem rá az ajtót. Szűk limitkeretünk nem engedi meg ezt a kis kiruccanást. Pest belvárosávan élünk lassan már 3 éve. Kezdetben a szüleim nem igazán örültek neki,hogy egy hippire és egy srácra váltom a falusi életetet, de végül belementek. Így kerültem én két hülye közé. Vivi már rég átkéreckedett a szomszédhoz, mondván ő nem késik el egy önimádó majom miatt, így egyedül maradtam. - Szabi ha nem vagy hajlandó kijönni rádtöröm az ajtót! - vetettem be végső elkeseredettségemben.

- Sosem tennéd - vonszolta ki végre magát, hozzátennem egy bokszerben.
- Látom még nem jött meg a zsebpénzed - kiáltottam utána miközben becsuktam az ajtót. A gyors készülésemnek hála mindannyian időben értünk oda az iskola elé, bár Szabit nem volt könnyű meggyőznöm,hogy vegyen fel egy inget, egész egyszerűen egy szál gatyában lépett ki az albérletből.
- Ne legyél gyerekes!
- Önmutogató majom - ismételgette folyamatosan Vivi szemforgatva.
- Az élet csúnya játékot űz velem - sóhajtott miközben belebújt az ingbe - két győnyörű bár annál féleszűbb teremtményt zúdított a nyakamba. - gondolkozott el hangosan. Hamar rájött,hogy ez nem volt jó ötlet, mert a két féleszű éppen feléje tartott. - Győnyörű és rettenetesen okost akartam mondani - hátrált meg. Ezzel így jobban megbarátkoztunk a kora reggeli órákban bár Szabi is rájött, hogy ennek a későbbiekben folytatása lesz. A nafényben sétálva boldogan vettem tudomásul,hogy egy jó napot tölthetek majd el amikor barátom elkezdett nyafogni. - Nincs kedvem Debrecenbe menni.
- Szabi ha most azonnal nem hagyod ezt abba tényleg itthagyunk.
- Megyek legalább addig felszedek egy nőt - vonult el,mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Igazából nem lep meg túlzottan,hogy pár perccel később egy szőke csaj agyát húzta. Minden héten különböző csajok járkálnak az albérletben reggelente, és ilyenkor rendszerint el kell játszanom Szabi barátnőjét, hogy az egyéjszakás cicababák lekopjanak. Nem túl hálás szerep, de még mindig jobb, mint a nyávogásuk hallgatni. Vivi értetlenül szemlélte a történteket, és továbbra sem tudta felfogni a fiú,hogy képes ilyenekre. Végül nagynehezen ugyan, de kikötöttünk az iskola udvarán, ahol persze egy újjabb reggeli vita várt ránk. Az osztály fele még nem érkezett meg akik azonban mégis sikeresen felkeltek kómásan bólintottak bármire amit mondtak nekik. Így sikerült Szabinak egy órán belül 6 csajt is rávennie egy újjabb kalandra. Csodásan indult a reggelünk. A buszra felérve természetesen Vivi és Szabi is mellém szeretett volna telepedni, így ezzel is elszórakoztunk egy ideig. Végül a fiú sértődötten hátravonult így Vivivel minden gond nélkül élveztük a 3 órás utat.
Ahogy végre kiléptünk a friss levegőre megcsapott a semmivel össze nem téveszthető almás - fahéjas illat. Szabi a vállamon pihentette az állát miközben a várost szemlélte.
- Nem tetszik ez a város Baba - rázta meg a fejét. A beceneven már fent sem akadtam. Mikor beköltöztem Szabi állandóan Barbie Babának nevezett a viselkedésen miatt. Aztán ahogy a barátságunk elmélyült egyszerűen elkezdett babának hívni. Egy ideig megpróbáltam lebeszélni róla, végül megmaradtam Szabi "babájának".
- Még nem is láttad - fordultam meg,hogy szembeállhassak vele. Barna tincsei katonás rendben álltak a rengeteg zselétől, barna szeme fáradtan pásztázta a környéket. A fehér ingen amit ráerőltettem egy apró folt éktelenkedett feltehetőleg kóla. - Mit csinál az inggel? - bukott ki belőlem, akárcsak egy aggódó anyuka.
- Máté ráborította a kólát miközben Petivel akciózott - rántott egyet a vállán. Nos igen Máté és Peti az osztályunk "szenzációi". Még éppencsak elkezdtük a gimit amikor a két fiú rájött mit is érez egymás iránt és összejöttek. Azóta nemigazán zavartatják magukat. Lehetünk bárhol, ők kinyilvánítják az érzéseiket legyen szó bármiről. Gyakran nevezik a csapatunk huligánoknak a két fiú miatt, de ezt már nagyjából megszoktuk.
- Cloe gyere ide! - kiáltott utánam a tanárnő. Akaratomon kívül azonnal elkezdtem gondolkodni mi rosszat tehettem. A buszon Vivivel egész hangosan üvölttettük a zenét, de szigorúan csak fülesen keresztül. Szabi miatt most nem én feleltem, mert egész messze ült tőlem. - Még ma ha lehet!
- Elnézést tanárnő.
- Nah most,hogy végre idetaláltál, szeretnélek megkérni egy apróbb szívességre. Bár kevesen tudják, Debrecenbe nem csak egy külön kirándulás miatt jöttünk. Egy cserediák jön majd hozzánk és tulajdonképpen ezért tévedtünk ebbe a városba. Az iskola itt szállásolta el, ám tekintetbe véve, hogy az iskola heteken belül elkezdődik Pestre kell,hogy költözzön. A kollégium telítve van ezért arra gondoltunk,hogy amíg nem szerzünk helyet neki, addig esetleg a te, illetve a ti albérletetekben lakhatna.
- Tanárnő nem szeretném elkeseríteni, de nálunk sem sok a hely.
- Kérlek Cloe. Te vagy az egyetlen reményünk. Mégsem mondhatjuk azt a francia fiúnak,hogy nem tudjuk elvinni a fővárosba. - csóválta a fejét csalódottan.
- Valahogy megoljuk. Majd kicsit összébbhúzzuk magunk - mosolyodtam el kényszeredetten bár a válasz ellen minden porcikám ellenkezett.
- Szuper! - csapta össze a kezét majd felém tartott egy papírfecnit. - Erre a címre kellene elmenned.
- Természetesen - mosolyodtam el újra. - Magammal vihetem Szabit? - kiáltottam a tanárnő után.
- Felőlem - legyintett hanyagul, majd Debrecen érdekességeiről kezdett hadoválni az osztálynak.
- Szabi - húztam el a kezénél fogva a fiút egy újjabb lány kezei közül. Bocsánatkérően mosolyogtam az elesett csajra, majd Szabira pillantottam.
- Hová megyünk? Nem ismerem az itteni szállodákat - jelent meg perverz mosoly az arcán. Egy szemforgatással ajándékoztam meg.
- Egy cserediákot szedünk össze aki mostantól nálunk fog lakni - hadartam le gyorsan.
- Dögös? - csillant fel azonnal a szeme.
- Egy fiúra nem mondanám,hogy dögös, de te tudod - nevettem fel.
- Komolyan eg fiú?
- Ne légy féltékeny! Most viszont segíts merre menjünk - mutattam felé a címet.
- Baba szerinted én tudom merre kéne menni? Gyakran még Pesten is eltévedek, nemhogy itt.
- Nagy segítség vagy - sóhajtottam,majd odaléptem egy bácsihoz útbaigazításért. A bácsi készségesen elmondta hol melyik villamosa kell felszállnunk,hogy a belvárosba jussonk. Hamar megbántam,hogy magammal hoztam a barátom, mert esküszöm rosszabb volt,mint egy óvodás. Végül lekötötte magát egy újjabb szépség mellett akitől nagy nehezen sikerült csak elrángatnom. Végül a panel ház előtt állva újjabb probléma merült fel,ugyanis foggalmunk sem volt, hol találjuk meg a cserediákot.

☆Folytatás következik: 

-Elég neked az,hogy ittvagyok és adósságom rögtön semmibe vész - mosolyodott el huncutul egészen addig míg bele nem bokszoltam a vállába.
-Egoista vagy. Igaza van Vivinek. Ki kell tennünk téged az albérletből. Nikonak így legalább lesz helye. 
- Esküszöm egy hétig én mosogatok és főzök sőt még mosok is!